FORRADALMI SÉTA- 1,5 ÓRA
A séta kreatív eszközök segítségével és interaktív jelleggel mutatja be az 1848/49-es forradalom és
szabadságharc fontosabb fővárosi eseményeit, helyszíneit, szereplőit, összefüggéseit.
Játékos bevezetőt tartunk a Múzeum kert hátuljában reformkori számegyenessel. Majd átsétálunk Széchényi Ferenc szobráig, ahol a múzeum megalapításáról és a Széchényi család szerepére emlékezünk meg. Ezután megtekintjük a volt képviselőházat interaktív játékkal fűszerezve. Túránk útjába esik egy fontos kortörténeti előzmény az 1838-as árvíz.
A pesti Belváros felé vesszük az irányt és a Károlyi kerten át a Károlyi-palotához érkezünk.
Itt Batthyányira és a véreskezű Haynaura emlékezünk. Mindemellett megtekintjük a ’sasos nyomdát’, amelyen a Nemzeti dal-t 1848-ban kinyomtatták. A Ferenciek terére sétálunk, ahol kiderül, hogy melyik forradalmi hős holttestét rejtegették a templom névtelen sírjában.
Utunk a volt Landerer nyomda mellett vezet el. Következő megállónknál fény derül, hogy ki s mikor készítette Pesten a forradalminak számító első magyar nyelvű hirdetést és étlapot. A Vármegye utcában egy dalban folytatják a bukott forradalmat a betyárok. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szellemi kezdőpontjánál a (mai) Pilvax kávéháznál fejezzük be sétánkat.
Célunk, hogy a diákok a tankönyvek lapjaiból kilépve a forradalom nagyjainak lépteit követhessék és a történelem átélhetővé, sajátjukká váljon.
TALÁLKOZÓ A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM LÉPCSŐINÉL
