STUDIO ART TOUR - 2,5 ÓRA
DECEMBER 17. SZOMBAT 14:00

A művészet születésének terei mindig sok izgalmas látnivalót kínálnak, legyen szó festészetről, szobrászatról, médiaművészetről, műfaji határokat feszegető kortárs képzőművészetről.
Művészeti sétánkon ezúttal a Városliget közelében barangolunk, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület műteremprogramja mellett patinás bérházakban lévő lakásműtermeket és ott alkotó fiatal művészeket látogatunk meg. A túra zárásaként pedig körülnézünk a Stúdió Galéria Patron című kortárs műveket bemutató Karácsonyi Vásárán.
A látogatások során képet kaphatunk arról, hogy az utóbbi évtizedekben, miként változtak meg a művészek munkamódszerei, hogyan alakult át az alkotók eszköztára. Kiderül, mikor és hol kezdődik egy festmény, hogyan férnek el egy művön belül a szakrális és profán szimbólumok. Megtudjuk, miért szükséges festményben és akcióban egyaránt gondolkodni; utána járunk, miért hasznosabb egy úszó templom a szárazföldi változatánál, valamint kiderítjük, mit keres egy hullámos papír közepén egy szem „akvarell szotyi”.
Megnézzük, miért jó, ha a művészet kortárs és magyar!
Aki kérdez: Baglyas Erika képzőművész, és a közönség
Aki válaszol: Borsos Lőrinc, Kupcsik Adrián, Fischer Judit képzőművészek
Borsos Lőrinc (Borsos János-Lőrinc Lilla alkotta brand) A külön-külön és közösen is alkotó művészek érzékenyen reagálnak szakrális, társadalmi és aktuálpolitikai vonatkozású kérdésekre. A festészettől a tárgyinstallációkon át a művészeti akciókig a legkülönbözőbb művészeti műfajokban dolgoznak, munkamódszerük alapvetően párbeszéden alapuló, amiben Borsos Lőrinc úgy tud provokatív lenni, hogy mindeközben megőrzi szerénységét.
Fischer Judit humorral és minimalista művészeti eszközökkel dolgozik. Amikor fest és rajzol, akkor kettő-, ha tárgyinstallációkat készít, akkor háromdimenziós mini-emlékműveket állít a mindennapi életterünkben lévő, esendően „kis” dolgoknak, amelyeket így menekít ki a nagybetűs élet karmai közül. Mindemellett a SZ.A.F. (Szájjal és Aggyal Festők Világszövetsége) alapító tagja és „elnöke”.
Kupcsik Adrián klasszikus festészeti tradíción nevelkedett, vérbeli kortárs festő. Képein a bravúros festészeti tudás mellett véletlenül elcsípett városi történetek, szokatlan csendéletek éppúgy megjelennek, mint az új évezred festészetében még mindig aktuális portrék, élethelyzetek; vagy akár egy árvízkatasztrófa – nem csak szellemes, de megfontolandó – mentőötletei is.
A program a Budapest Beyond Sightseeing és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület együttműködésében valósul meg.
studio.c3.hu
facebook.com/fksestudio
facebook.com/beyondbudapest
A sétára előzetes bejelentkezés szükséges! Regisztrációt követően visszajelzést küldünk.
A sétára maximum 25 főt tudunk fogadni!
A séta időpontja: 2011. december 17. szombat 14:00
TALÁLKOZÓ: Budapest, VII. kerület, Damjanich utca 11. 'Ligetváros' bejárata előtt. Térkép.
