TOLERANCIA SÉTA - 1,5 ÓRA
Hátrányos helyzet, szociális kérdések, előítéletek. Körképet alkotunk a mai magyar társadalomról egy
helytörténeti séta keretein belül.
Budapest legszegényebb kerületében, a Nyolcadik kerület körúton túli részén közösen keressük a válaszokat a mindannyiunkat körülvevő társadalmi kérdésekre.
Sétánk egy játékos bevezetővel kezdődik a színes Horváth Mihály téren, a kisebbségek által valaha közösen épített nagytemplom mellett. Megállóink helyszínei maguk inspirálják a felmerülő témákat, amelyeket gondolkodtatva, beszéltetve, interaktív módszerek segítségével együtt járunk körül.
Egy pléhkrisztus friss virággal például a vallás, vallási megoszlás kérdéséhez vezet bennünket. Egy furcsa kommunista hagyaték és a rendőrség épületei a szabadságjogok, demokrácia határait feszegetik.
Szakértőtől tárlatvezetés kapunk Budapest egyetlen állandó roma képzőművészeti kiállításán. Betérünk egy rövid beszélgetésre, szemináriumra egy cigány muzsikus család otthonába. A munka világával kapcsolatos érzékenyítő tréningen veszünk részt egy helyi szociális intézményben.
Mindezeken túl folyamatosan párhuzamokat szövünk a múlt és a jelen között, megállóinkat kreatív eszközökkel illusztráljuk.
Célunk, hogy a diákok másképpen kezdjenek beszélgetni, gondolkodni ezen témákról és a sétát követően újszerű kérdésekkel forduljanak az őket körülvevő társadalom felé.
TALÁLKOZÓ A HORVÁTH MIHÁLY TÉREN 


